Peszkov nem fejtette ki, hogy milyen üzenetet adott át Lavrov Trumpnak kettejük szerdai találkozóján az amerikai fővárosban. A szóvivő szerint az orosz külügyminiszter washingtoni tárgyalásai folytatását jelentették a két elnök nemrégiben lefolytatott telefonbeszélgetésének.
Peszkov "pozitív tényként" értékelte Trump és Lavrov megbeszélését, és "mérsékelt derűlátásának" adott hangot az orosz-amerikai kapcsolatok alakulását illetően, hozzátéve, hogy azok ügyében még sokat kell dolgozni. (Nem jött be Putyin húzása.)
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Erre senki nem számított: valami történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal
Titkosszolgálatok: európai iskolák, vallási és állami intézmények kerülhettek Irán célkeresztjébe
Nem szállít orosz olajat a Janaf Magyarországnak, pedig égetően nagy szükségük lenne a pénzre
Sokan nem tudják: pár perc alatt kiderül, hogy lefotózott-e a traffipax
Szemben a hatalommal – új életet kezdett a nemzet dúsgazdag legendája
Vészesen közeleg a határidő, hamarosan megszűnik ez a lehetőség a boltokban
Amióta itt van ez a gyár, minden csak romlik - Gödieket kérdeztünk a Samsung-ügyről
Jó lesz bespájzolni: rettenetes árakon vehetjük majd a gyógyszereket
Újabb élelmiszer-utalvány érkezhet a nyugdíjasoknak