"Vlagyimir Putyin elnök kijelentette, hogy örömmel fogad minden vendéget itt nálunk, Moszkvában, ami természetesen a legmagasabb szintű egyesült államokbeli vendégekre is vonatkozik" - mondta Peszkov.
A szóvivő felsorolása szerint a világbajnokságon jelen lesz majd az azeri, az örmény, a fehérorosz, a bolíviai, a kazah, a kirgiz, a moldovai, a panamai, a paraguayi, a tádzsik, az üzbég, az abház és a dél-oszét elnök, a libanoni kormányfő és a szaúdi koronaherceg. Mint mondta, a vendégek köre a későbbiekben bővülni fog, több állami vezető nemzete válogatottjának mérkőzésére érkezik majd Oroszországba.
Peszkov közölte, hogy Putyin csütörtökön fogadja Kim Jon Namot, az észak-koreai Legfelsőbb Népi Gyűlés (törvényhozás) elnökségének elnökét, aki az ünnepélyes megnyitóra érkezik az orosz fővárosba. (A magyarok 80 százaléka nem kér a stadionokból.)
Peszkov szerint Putyin múlt héten elhangzott figyelmeztetése egy, a vb idején végrehajtandó ukrán "provokációval" kapcsolatban világos volt és nem szorul magyarázatra.
"Remélem, hogy ilyen provokációkig nem fajul el a dolog, de ha ez megtörténik, úgy gondolom, hogy annak nagyon komoly következménye lesz egészében véve az ukrán államiságra nézve" - jelentette ki Putyin, múlt csütörtöki interaktív televíziós fórumán.
A fotó forrása: AFP Photo/Saul Loeb
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat