A fehérorosz kormány bemutatta annak a programnak a tervezetét, amelynek alapján belemenne Fehéroroszország és Oroszország integrációjának szorosabbra vonásába - idézte Siarhej Rumas belorusz miniszterelnököt a lengyel onet.pl. A tervek szerint az ezt szolgáló cselekvései tervet hamarosan aláírhatják orosz kollégájával, Dmitrij Medvegyevvel.
A cél az lenne, hogy eloszlathassák a szuverenitás kérdésével kapcsolatos kétségeket, miután az elmúlt fél évben felmerült, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő mandátumának 2024-es lejárta után a fehérorosz-orosz unió élén folytathatná vezetői pályafutását. Erre az adna alapot, hogy még az 1990-es években született egy megállapodás a két ország között uniójuk létrehozásáról (csak nem tettek érte semmit).
Kapcsolódó
Rumas hangsúlyozta, hogy a programjuk tisztán gazdasági jellegű. egyebek mellett azt szeretnék, ha a vállalatok a közös piacon egyenlő feltételek mellet tevékenykedhetnének. Ez egységes adórendszert, energiaárakat és jogszabályi környezetet jelent. A cselekvési terv elkészítéséről egyébként Putyin és fehérorosz kollégája, Alekszander Lukasenka állapodott még személyes találkozójukon az év elején.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Karácsony: már a látszatra sem ad a kormány, direktben nekiront a jog uralmának
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Leállt az M3-as metró