Sokan panaszkodnak Szlovákiában is az elszaporodott elektromos rollereken száguldozókra, miközben jogszabályok egyáltalán nem ismerik az elektromos roller fogalmát, így aki ezzel közlekedik, gyalogosnak számít - vezeti fel az új szabályozásról szóló cikkét a pozsonyi Új Szó. Eközben egy ilyen roller a 20-25 kilométer/órás sebességet is elérheti.
Ha ebben tempóban összeütközik egy gyalogossal vagy egy gyermekkel, az akár komoly sérülésekkel járó balesetet okozhat. A pozsonyi belügyminisztérium elkészítette a villanyrollerek közlekedését szabályozó törvénymódosítását. Sokak csalódására, a tárca nem tiltaná le ezeket a járdáról, csupán előírná, hogy lassabban haladjanak. (Párizsban például, ahol a rollerezésnek már megvan az első áldozata, 135 eurós bírság jár a járdán való rollerezésért.)
Kapcsolódó
Szlovákiában csak azt írnák elő, hogy a rolleresek a járdán nem közlekedhetnek gyorsabban, mint az emberi séta tempója. Emellett a rollerekkel való ütközések közlekedési balesetnek fognak számítani. Aki rolleren megszegi az előírásokat, az maximum 50 eurós helyszíni bírságra számíthat majd - közölte a belügyminisztérium. A rollerezők - ugyanúgy mint a kerékpározók - lakott területen vagy kerékpárúton 0,5 ezrelék véralkoholszinttel is rollerezhetnek. Ha a módosításokat a parlament is elfogadja, akkor december 1-jétől lépnek hatályba.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak