Csupán "taktikai visszavonulás"
- így kommentálta az orosz Védelmi Minisztérium, hogy az ukrán csapatok visszafoglalták Liman városát Donyeck megyében.
Donyeck megye egyike annak a négy megyének, melyek elcsatolását szeptember 30-án jelentette be az orosz elnök. Az annexió után a Kreml sajátjának tekinti Donyeck megyét - így Liman várost is - és "minden eszközt bevet" azért, hogy megvédje - írja az Euronews.
Közben a harcok az orosz feladás ellenére folynak a városban, Zelenszkij ukrán elnök úgy fogalmazott, a napokban még több orosz ellenőrzés alatt álló várost szabadítanak fel.
"Folytatódik az ukrán előrenyomulás, a zászlónk már a donyecki Limanban lobog. Bár a harcok még folytatódnak, nyoma sincs semmilyen ál-népszavazásnak. Ez nyilvánvaló Ukrajna számára. Az ellenségnek viszont egyre több hasonló ballépése lesz: már most elkezdték a felelősöket keresni és a kudarcokért néhány parancsnokukat okolják" – fogalmazott az ukrán elnök.
Az orosz Védelmi Minisztérium szóvivője, Igor Konasenkó azt mondta: "a veszteségeink ellenére erő- és eszközfölényben vagyunk. Az ellenség a tartalékait használja és a keleti irányban folytatja a támadást. Liman városát körbe zárták az ellenséges erők, ezért szövetségeseink kedvezőbb területekre vonultak vissza".
Legolvasottabb
Újabb élelmiszer-utalvány érkezhet a nyugdíjasoknak
Veszélyben a Revolut és a sárga csekk? Tömegek szoktak rá a magyar bankok ingyenes megoldására
Az Erste és a CIB is megszólalt az esetleges kivonulásukról
Elszabadulhat a pokol: Irán egy semleges országot bombázott, újabb ország csatlakozhat a háborúhoz
Egy órával kevesebb alvás – ekkor kell előre tekerni az órákat
Jó lesz bespájzolni: rettenetes árakon vehetjük majd a gyógyszereket
Izraeli média: meghalt Irán legfőbb vezetője
Nagyon rossz hír érkezett a szomszédba, ráadásul ennél már csak rosszabb jöhet jövőre