A jegyzékbe vett öt ember az Orosz Föderáció Állami Dumájának a tagja. Mindegyiküket szeptember 19-én választották meg az illegálisan annektált Krím-félsziget és Szevasztopol városának képviseletére, valamint a Szevasztopol választási bizottság vezetőjének és helyettes vezetőjének - írja az MTI brüsszeli tudósítója.
Az intézkedések utazási korlátozásokból, vagyoni eszközök befagyasztásából, valamint pénzeszközök vagy más gazdasági erőforrások tilalmáról rendelkeznek a jegyzékbe vett emberek és szervezetek részére. A szankciók hatálya jelenleg 193 személlyel és 48 szervezettel szemben vannak érvényben.
Kapcsolódó
Az EU szerint az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető cselekmények miatt az unió először 2014. március 17-én vezetett be korlátozó intézkedéseket. Ezeken túl további intézkedéseket is végrehajtott az ukrán válság nyomán, többek között gazdasági szankciókkal sújtotta az orosz gazdaság egyes ágazatait, és korlátozó intézkedéseket rendelt el a Krím-félsziget és Szevasztopol jogellenes elcsatolása nyomán kizárólag e két területre vonatkozóan. Az előbbi szankciók július 31-ig, az utóbbiak pedig június 23-ig vannak érvényben.
Az említett szankciós jegyzéket az EU azért fogadta el, mert egy oroszbarát kommandó 2014. február 27-én megszállta a dél-ukrajnai Krími Autonóm Köztársaság parlamentjét, a képviselők oroszbarát kormányt választottak, és népszavazást írtak ki az Oroszországhoz történő csatlakozásról. E terület annektálását ugyanakkor a nemzetközi közösség nagy része nem ismeri el, így az Európai Unió sem.
Az uniós tagállamok vezetői 2015 márciusában a szankciók időtartamát a minszki megállapodások teljes körű végrehajtásához kötötték.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre