Miután szerdán az Európai Unió Bírósága elutasította az Orbán Viktor vezette magyar, és a Mateusz Morawiecki-féle lengyel kormány keresetét az uniós költségvetési források megvonásával szankcionáló jogállamisági mechanizmussal szemben, mégsem kell azonnal pénzügyi lépésekre számítani. Az Európai Bizottság - az EU végrehajtó szerve -, egy a tervezetet ismerő uniós tisztviselő szerint öt-kilenc hónapon belül készen áll majd a jogállamisági mechanizmus alkalmazására - tudta meg a Bloomberg.
Orbán Viktor kormány április 3-án országgyűlési választásokra készül, addig pedig kevesebb mint 2 hónap van hátra. Az Európai Bizottság így nem lép eddig. Ez azt is jelenti, hogy Magyarország több mint 40 milliárd eurótól, Lengyelország több mint 130 milliárd eurótól nem esik még el, amit az EU hétéves költségvetéséből utaltak volna.
Az EU tavaly tette meg az első informális lépést, amikor levelet küldött Lengyelországnak és Magyarországnak, hogy foglalkozzanak azokkal a vádakkal, amelyek szerint a blokk által nyújtott pénzeszközök korrupció gyanús ügyletekre mentek vagy elcsalták azokat. Valamint választ vártak arra is, hogy az EU pénzügyi érdekei veszélyben vannak-e a megfogalmazott aggályok mellett.
Orbán megpróbálta késleltetni a mechanizmus aktiválását, és bíróság elé vitte az EU-t támadva a mechanizmus jogszerűségét. Ragaszkodott ahhoz is, hogy a bizottság ne alkalmazhassa a szabályt a választások előtt, vagy a bíróság ítéletéig.
A Bizottság jelenleg az új eszköz használatára vonatkozó iránymutatás-tervezetek finomításán dolgozik, és ezeket legfeljebb három héten belül közzéteszi - mondta a neve elhallgatását kérő tisztviselő a Bloombergnek.
A bizottságnak bizonyítania kell majd, hogy közvetlen kapcsolat áll fenn a célországban végrehajtott intézkedések és az EU költségvetését érő tényleges kár vagy annak komoly kockázata között. Mint ilyen, az EU-nak minden egyes esetet magának kell majd kivizsgálnia, és biztosítania kell, hogy megbízható információkkal rendelkezzen .
Az Orbán Viktor által vezetett Fidesz az uniós bíróság e heti döntését "egy hónapok óta tartó politikai bosszúhadjárat legújabb lépésének" nevezte. A párt szerint az EU meg akarja bélyegezni Magyarországot a gyermekvédelmi törvénye miatt, amely a bírálók, köztük a bizottság szerint korlátozza az LMBTQ-jogokat. A jogállamisági mechanizmus, valamint az EUB ítélete erre vonatkozó passzust nem tartalmazott.
Az Európai Parlament viszont azonnali lépéseket vár az EB-től a lengyel és a magyar jogállamiság ügyében. Októberben már a képviselők pert kezdeményeztek a bizottság ellen, valamint a szerdai ítélet után sürgették az azonnali fellépést.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Senki sem számított erre: rendkívül agresszív ragadozók jelentek meg a Balatonban
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá