A cég számításai szerint tavaly összesen 1 milliárd 540 millió 657 ezer okostelefont adtak el a világon, ami 1 százalékkal elmaradt a megelőző évhez képes.
A március végével záródott idei első három hónapban a Samsung 55 millió 333 ezer készüléket értékesített, 22,7 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. Ennek ellenére a cég megőrizte piacvezető helyét 18,5 százalékkal, bár ez kisebb az egy évvel korábbi 19,1 százaléknál - idézi az adatokat az MTI.
Maradt a második helyen a Huawei. A kínai cég piaci részesedése 15,6 százalékról 14,2 százalékra mérséklődött, eladott készülékeinek a száma 27,3 százalékkal, 42 millió 499 ezerre csökkent.
Tartotta harmadik helyét az amerikai Apple, piaci részesedése még nőtt is, 11,9 százalékról 13,7 százalékra. Az idei első negyedévben 40 millió 920 ezer készüléket érékesített, 8,2 százalékkal kevesebbet a tavalyi első negyedévinél.
Negyedik maradt a kínai Xiaomi, amelynek a piaci részesedése a negyedévben 7,3 százalékról 9,3 százalékra nőtt, az eladott készülékek száma 1,4 százalékkal, 27 millió 817 ezerre emelkedett.
A szintén kínai Oppo volt az ötödik a globális piacon. Az eladott készülékeinek a száma 19,1 százalékkal, 23 millió 949 ezerre zuhant, ugyanakkor a piai részesedése 7,9 százalékról 8 százalékra nőtt.
Minden más gyártó összesen 108 millió 621 ezer készüléket adott el az idei első negyedévben, 24,2 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. Eközben együttes piaci részesedésük a tavalyi első negyedévi 38,2 százalékról 36,3 százalékra csökkent.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Kritikus állapotba került a Borháló, hoppon maradtak a borászok
Kiderültek a januári rezsistop részletei: így kompenzál a kormány
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?