Az illetékes orosz hatóság augusztus 15-től ideiglenesen szünetelteti egyes szerbiai gyümölcsfajták, elsősorban az őszibarack bevitelét. Az intézkedés bizonyos értelemben várható volt, az őszibarackot és a nektarint ugyanis nagy nedvességtartalma miatt gombásodás fenyegeti - mondta a Branislav Nedimovic mezőgazdasági miniszter a vajdasági Magyar Szó tudósítása szerint.
A málnán és a szedren kívül az esőzések miatt ez a két gyümölcs romlik a leggyorsabban. Van az úgy, hogy a természet ellen semmit sem tehetünk - értékelte a helyzetet a bölcs tárcavezető, aki szerint tisztázni fogják a vitát az orosz féllel, és újraindulhat az export. Ezenfelül Nedimovic reméli, hogy "középtávon minden rendben lesz". A külföldre szánt őszibarack és nektarin 90 százalékát állítólag már kiszállították.
Kapcsolódó
Alig fél éve, februárban az Oroszországba irányuló körtekivitel körül kerekedett vita, mert a vásárló gyanút fogott, hogy nem szerbiai termékről, hanem harmadik országból beszerzett gyümölcsről van szó. Tavaly júniusban a kalinyingrádi területről visszaküldtek Szerbiába több mint 13 tonna borjúhúst, mert az illetékes orosz felügyelőség megállapította, hogy az áru bőrvírussal fertőzött.
A fotó forrása: Stocksnap.
Legolvasottabb
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég