Ellentétben Magyarországgal, Lengyelországban már megegyezett a kormány az érdekvédelmi szervezetekkel a jövő évi minimális nyugdíj mértékéről.
A Stanislaw Szwed munkaügyi miniszterhelyettes azt mondta, hogy jövőre a minimális nyugdíj 50 zlotyval emelkedik, és bruttó 1250 zloty (100 ezer forint) lesz - tudósított a Business Insider Polska. Magyarországon 2008 óta változatlanul 28,5 ezer forint a nyugdíjminimum, aminél kisebb összeget az öregségi nyugdíjra jogosultak nem kaphatnak.
Kapcsolódó
- Azt akarjuk, hogy a legalacsonyabb nyugdíjak, úgy, mint eddig, emelkedjenek. Különösen a legszegényebb időseké, akiknek segíteni kell - mondta a miniszterhelyettes. - Szeretnénk többet is adni, de a költségvetés helyzete ennyit tesz lehetővé.
Az idősek Lengyelországban 2020 májusában, az elnökválasztás előtt 13. havi nyugdíjat kaptak az akkori minimálnyugdíj értékében.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Karácsony: már a látszatra sem ad a kormány, direktben nekiront a jog uralmának
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások