Norvégiában tavaly 52 százalékra emelkedett a forgalomba helyezett új autókon belül a tisztán elektromos és a hibrid járművek részaránya a 2016-os 40 százalékról az OFV (Opplysningsradet for Veitrafikken AS) kimutatása szerint.
Norvégiában tavaly 158 ezer új autót helyeztek forgalomba, 2,6 százalékkal többet, mint 2016-ban. A forgalomba helyezett autók száma tavaly volt a harmadik legmagasabb az ország történetében az 1985-ös 159 ezer és az 1986-os 167 ezer után.
Kapcsolódó
Zéró-emissziós új autót 33 ezret helyeztek forgalomba tavaly Norvégiában, az összesnek a 20,9 százalékát a 2016-os 16 százalék után. A becslések szerint a zéró-emissziós járművek részaránya 2018-ban 25 százalékra emelkedik a forgalomba helyezett új autók között.
Belsőégésű és elektromos motorral is rendelkező hibrid autót 49 ezret helyeztek forgalomba 2017-ben, az összes 31,3 százalékát. 2016-ban 29,2 százalék volt az arány.
A dízelmotoros autók részaránya tavaly 23,1 százalékra csökkent a forgalomba helyezett járművek között a 2016-os 30,8 százalékról. Öt évvel ezelőtt, 2012-ben az arány még 64 százalék volt.
Norvégiában az elektromos autók számos adó- és díjkedvezményt élveznek, mentesülnek például az autópályadíj és a parkolási díj megfizetése alól.
Norvégiában az autóeladásokat a VW Golf (minden hajtás együtt) vezette tavaly, a második helyen a BMW i3 (elektromos és plug-in hibrid hajtás) autója áll, a harmadikon a Toyota Rav4 (hibrid és benzin hajtás), a negyediken pedig a Tesla Model X tisztán elektromos autó. A kisebbik Tesla, a Model S a nyolcadik az eladási rangsorban a Volkswagen Passat, a Mitsubishi Outlander és a Toyota Yaris után. A Top-10-es rangsort a Skoda Octavia és a Toyota C-HR zárja.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?