A beszélgetés vasárnap este kerül adásba, de a csatorna honlapján már délután közzétettek belőle részleteket.
A széntüzelésű, főleg barnakőszénnel működő erőművek leállítása kiemelt politikai kampánytéma az ország keleti részében, ahol néhány héten belül tartományi választásokat tartanak. Habeck szerint a szénalapú energiatermelés leállítása mindenképpen elkerülhetetlen - írta az MTI.
Számunkra világos, hogy ezt meg kell csinálnunk, és nem lehet halogatni a dolgot - szögezte le Robert Habeck, aki szerint a Zöldek az őszinteség pártján állnak ebben a kérdésben. Szavai szerint szembe kell nézni a problémával, meg kell vele küzdeni, ebbe be kell vonni az embereket, és nem szabad köntörfalazni, ki kell mondani, hogy ezt muszáj megcsinálni.
2038-ban már késő lesz, hogy be tudjuk tartani a párizsi klímavédelmi célokat, és Németország teljesíteni tudja a kötelezettségeit. Fontos, hogy ennek most nekilássunk - mondta a Zöldek vezetője, aki szerint már fél év eltelt azóta, hogy az Európai Bizottság megfogalmazta ajánlásait, és ezt a szövetségi kormány semmittevéssel töltötte.
A legnépszerűbb német ellenzéki párt vezetője szerit a szénerőműveknél nem az a kulcskérdés, hogy az utolsót mikor kapcsolják le a hálózatról, hanem, hogy mikor áll le az első.
Az a döntő, hogy milyen gyorsan tudjuk leállítani az első erőműveket. Aztán menet közben meg kell nézni, hogy lehet-e gyorsabban haladni a leállításukkal. 2030-ra meg kellene szüntetni a szénalapú energiatermelést Németországban - fogalmazott Robert Habeck, aki tavaly januárban vette át a párt vezetését, és Annalena Baerbock mellett a Zöldek társelnöke.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?