Speciális szolgáltatóhelyet nyitott az IKEA Varsóban IKEA Business néven - adta hírül az onet.pl. Ebben a boltban nem bútorokat árulnak, hanem lehetővé teszik a kisvállalkozóknak, hogy kitalálják cégük irodájának berendezését. Jellemző, hogy a központ területe mindössze 450 négyzetméter, miközben a svéd bútorcég áruházai átlag 25 ezer négyzetméteresek.
A kisvállalkozókat, illetve mikrovállalkozókat ingyenes tanácsadással segítik az IKEA Business szakértői. Együtt választhatják ki a cég szükségleteinek megfelelő berendezési tárgyakat, amelyeket azután az IKEA hagyományos áruházaiban lehet megvásárolni. Házhoz szállítást vállalnak Lengyelország egész területén.
Kapcsolódó
Máshol is elterjedhet
A központ érdekessége, hogy internetkapcsolattal ellátott tárgyalókat is kínál azoknak a cégvezetőknek, akik meg akarják beszélni munkatársaikkal, hogyan nézzen ki a munkahelyük. A svéd vállalat kifejezetten a lengyelek kérésére indította el új szolgáltatását Varsóban, de máris vannak megkereséseik a tapasztalatcserére más országokból.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető