Tavaly január-márciusban mindössze 31,99 dollár volt az Urals átlagára. Márciusi átlagban 49,76 dollár volt az Urals ára, míg egy évvel korábban 36,53 dollárra rúgott, azaz több mint 36 százalékkal drágult.
Az Urals, mint minden más olajfajta ára tavaly novemberben kezdett el emelkedni, miután a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagjai megállapodtak az olajtermelés csökkentéséről 2017 első fél évére vonatkozóan. A szervezeten kívüli nagy olajexportőr országok decemberben csatlakoztak a megállapodáshoz, amely a túlkínálat csökkentése révén feltornázta az energiahordozó árát.
Kapcsolódó
Az Urals minősége gyengébb az északi-tengeri Brenthez képest, magasabb a kéntartalma. Oroszország a világ legnagyobb olajtermelője, a költségvetés jelentős bevételre tesz szert a nyersolaj exportjából.
Tavaly az év egészében az Urals átlagára 41,9 dollár volt, 18,2 százalékkal alacsonyabb a 2015-ben mért 51,3 dollárnál. 2014-ban még 97,6 dollárra rúgott az orosz nyersolaj átlagára.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el