Eszerint tavaly 0,2 százalékkal csökkent az orosz GDP, ami némiképpen kedvezőbb a piaci várakozásoknál, valamint a gazdaságfejlesztési minisztérium és a központi bank eddigi előrejelzéseinél. A negyedik negyedévben éves szinten növekedett a gazdaság, legalább is erre utalnak a feldolgozóipar és a szolgáltató szektor termelését tükröző mutatók.
Az orosz statisztikai hivatal (Roszszstat) a múlt héten közölte, hogy tavaly 0,2 százalékkal zsugorodott Oroszország bruttó hazai terméke. Negyedik negyedéves adatot azonban nem ismertetett. A gazdaságfejlesztési minisztérium egy hete azt közölte, hogy számításai szerint 0,6 százalékkal csökkent tavaly a GDP. A gyenge decemberi eredmények miatt a negyedik negyedévben 0,3 százalékkal esett vissza a gazdasági teljesítmény.
Utoljára 2014 negyedik negyedévében bővült az orosz gazdaság éves összevetésben. A recesszió azonban a vártnál kevésbé bizonyult mélynek, amit elemzők egyebek között a katonai kiadások emelésével, az import csökkenésével és az export bővülésével magyaráztak.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban