A nagykövet beszédében reményét fejezte ki, hogy mihamarabb megállapodásra jutnak két nagy együttműködési projektről folyó tárgyalásokon, a kelet-törökországi Kars városát a nyugat-törökországi Erdine várossal összekötő nagysebességű vasútvonal, valamint az ország harmadik atomerőművének a megépítése ügyében - írja az MTI.
Kína Törökország második legnagyobb kereskedelmi partnere volt 2016-ban, a két ország közötti kereskedelmi forgalom az idei év első kilenc hónapjában már elérte a 15,94 milliárd dollárt.
Kapcsolódó
Az Industrial and Commercial Bank of China (ICBC) törökországi érdekeltsége, a piaci tőkeértékét tekintve legnagyobb törökországi kereskedelmi bank az ICBC Turkey a két ország közötti kereskedelmi forgalom saját devizában történő lebonyolításának elősegítése érdekében szerződést kötött az isztambuli tőzsdével kínai jüan és török líra határidős kontraktusok jegyzéséről.
Kína bruttó hazai terméke az idén várhatóan eléri a 12 ezer milliárd dollárt, ami a második legnagyobb nemzetgazdaság rangját jelenti számára. A világgazdasági növekedéshez pedig Kína több mint harminc százalékkal járul hozzá az idén - mondta Kína törökországi nagykövete.
Az elkövetkező öt évben Kína 8 ezer milliárd dollár értékben importál majd javakat, 600 milliárd dollár közvetlen külföldi befektetést fogad, és 750 milliárd dollárt fektet majd be külföldön, miközben 700 millió polgára látogat majd külföldre.
A kép forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban