Detlef Scheele a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című lapban megjelent interjúban elmondta, hogy a menekültügytől független bevándorlási törvényben a munkavállalás céljából érkező emberek beáramlását kell szabályozni a német munkaerőpiac igényeinek megfelelően.
A regisztrált munkanélküliek elhelyezkedését támogató ügynökség kutatóintézetének (Institut für Arbeitsmarkt- und Berufsforschung, IAB) becslése szerint évi 300 ezer képzett bevándoroló szükséges a munkaerőigény kielégítéséhez. Ezt azonban nem fedezi az európai uniós (EU-) társállamokból érkező bevándorlás. Ezért az EU-n kívüli térségekből is kellenek bevándorlók.
Kapcsolódó
A BA vezetője kifejtette, hogy elképzelésük szerint a bevándorlási folyamat több szakaszát a határokon kívül kell lebonyolítani. Így a Németországba költözés előtt szükséges gondoskodni a német nyelv megfelelő szintű elsajátításáról és a szakmai képzettséget igazoló dokumentumok elismertetéséről, és egy érvényes németországi állásajánlatot is a bevándorlási vízum megszerzésének feltételei közé kell sorolni - idézi a lapot az MTI.
Azzal kapcsolatban, hogy az ügynökségnek több nyugat-balkáni országban, és az észak-afrikai Tunéziában és Marokkóban is működik kirendeltsége, Detlef Scheele elmondta, hogy a 100 ezer embert foglalkoztató intézménynél létrehoztak egy nemzetközi részleget, és a következő fél évben dolgoznak ki stratégiát a határon túli tevékenységük erősítésére.
A BA vezetője a FAZ-nak a többi között elmondta, hogy továbbra sem tapasztalni túlfűtöttség jeleit a német munkaerőpiacon. A nyolcadik éve megszakítás nélkül tartó gazdasági növekedés várhatóan 2018-ban is folytatódik, így a regisztrált munkanélküliek száma további 60 ezerrel csökkenhet, és éves átlagban 2,5 millió alatt lehet a 82 milliós országban.
Címlapkép forrása: Pixabay
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál