A paktum már 2015 óta van készülőben, és az EP mai jóváhagyásával 2025-ben lép hatályba. Az intézkedések célja, hogy felgyorsítsa a menekültügyi eljárásokat és elősegítse az illegális bevándorlók hazajutását.
Emellett a jövőben az uniós tagállamoknak osztozkodniuk kell a menedékkérőkkel kapcsolatos felelősségvállalásban – írja a testület közleményében.
Bár több uniós ország továbbra is ellenzi a megállapodás egyes részeit, április végén várhatóan többségi szavazással teljes körű jóváhagyást kap az Európai Tanácstól – írja a BBC.
A javaslatok értelmében az EU mind a 27 tagállamának migránsokat kell befogadniuk, tehermentesítve az olyan túlzott migrációs nyomás alatt lévő országokat, mint Olaszország, Görögország és Spanyolország. Amennyiben erre egy tagország nem vállalkozik, annak fizetnie kell a befogadó országoknak, vagy forrást kell biztosítania a számukra.
Tavaly megközelítőleg 380 ezer illegális bevándorló lépett be az EU területére, ami a legmagasabb szám 2016 óta.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ma délután Pakson, a paktum jóváhagyása kapcsán azt mondta, akármilyen egyezményről is döntenek az európai parlamenti képviselők, „a kormány továbbra sem fog beengedni illegális bevándorlókat”.
Migráció: csak jönnek, és jönnek
Bár mérséklődnek a globális különbségek, és Európa folyamatosan veszít világgazdasági pozícióiból, ennek ellenére továbbra is nagy migrációs nyomás alatt áll – állapították meg kutatók a pécsi egyetem hétvégi konferenciáján.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon