A szakértő szerdai műsorában arra reagált, hogy Recep Tayyip Erdogan török államfő vasárnap Ankarában kijelentette: Törökországnak már nincs szüksége az uniós tagságra. Hóvári János azt mondta, sok minden átalakul EU-ban, és öt-tíz éven belül kiderül, milyen helyet kap Törökország az új európai rendszerben - írja az MTI.
A Törökország-szakértő szerint Recep Tayyip Erdogan kijelentése egyrészt a török társadalomnak szól, amely sértődött, amiért nem kapott vízummentes utazási lehetőséget a schengeni térségbe, szemben például az ukrán közösséggel. Közvélemény-kutatási adatok azt mutatják, hogy a törökök hatvan százalékának rossz a véleménye az EU-ról - jegyezte meg.
A második üzenet reálpolitikai: Törökország nem akar olyan klubba bekerülni, ahol nem nagyon látják szívesen.
A török államfő ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy országa nem vonul ki egyoldalúan a megfeneklett csatlakozási tárgyalásokból, ami Hóvári János szerint szintén jelzésértékű. Ezzel Recep Tayyip Erdogan azt mondta, nem csapják be az ajtót, mert ennek következményei lennének.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket