Bejelentése szerint azt mondta, három napon belül távozik a pártelnöki és a belügyminiszteri posztról is, ha nem sikerül dűlőre jutniuk az Angela Merkel német kancellár vezette Kereszténydemokrata Unióval a menekültpolitikával kapcsolatban - írta a portál a Reuters és az MTI alapján.
A kialakult koalíciós válság a német kancellárt is gyengíti, ezért az ő érdeke is, hogy a két párt között kompromisszum szülessen a határőrizet szigorításával kapcsolatban.
Kapcsolódó
Horst Seehofer és pártja szerint feltétlenül vissza kell fordítani a határon az Európai Unióbán máshol már regisztrált menedékkérőket. Angela Merkel viszont azon az állásponton van, hogy ezt Németország nem vezetheti be egyoldalúan, erről meg kell állapodni az érintett országokkal.
Sajtóértesülések szerint Horst Seehofer a CSU elnökségi ülésén kifejtette, hogy a pártnak három lehetősége van: meghajol a kancellár akarata előtt, aminek révén elveszíti hitelességét a választók előtt, kitart törekvései mellett, ami a CDU/CSU testvérpárti szövetség felbomlásához vezet, vagy pedig elfogadja az ő lemondását a pártelnöki és a miniszteri tisztségről.
Amennyiben a politikus valóban távozik tisztségeiből, kiesik a német politika első vonalából, mert nincs mandátuma a szövetségi parlamentben (Bundestag) vagy a bajor tartományi parlamentben (Landtag).
A dpa német hírügynökség információi szerint Seehofer bejelentése után káosz alakult ki a CSU-ban.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat