Az ellenzéki pártok távol maradtak a szavazástól, így csak a kormánykoalíciót alkotó pártok és az azt támogató képviselők vettek részt a voksoláson. Ioan Oltean, a kormánykoalíció fő erejét képező Demokrata Liberális Párt (PD-L) főtitkára közölte, hogy a kormány 237 - a szükségesnél 5-tel több - támogató és két ellenszavazatot kapott.
Csütörtökön este letette hivatali esküjét az új kormány az elnöki hivatalban. Traian Basescu államfő beszédében kifejtette, hogy az új kormánytól várja az új egészségügyi törvény kidolgozását. Január elején az egészségügy tervezett privatizációja miatt utcai tüntetések voltak Romániában, aminek nyomán Emil Boc volt kormányfő lemondott.
Mihai Razvan Ungureanu szerdáig a román külföldi hírszerző szolgálat igazgatója volt, de lemondott erről a tisztségről, miután az államfő miniszterelnök-jelöltnek nevezte ki.
A parlament előtt mondott beszédében Ungureanu kifejtette, hogy nagy vonalakban az előző kormány programját követi majd. Leszögezte: nem áll szándékában teljesíthetetlen ígéreteket tenni, és csak "óvatos" bér- és nyugdíjemelést helyezett kilátásba, ha ezt lehetővé teszi a gazdaság teljesítménye. Mint mondta, még az idén sorra kerülő parlamenti választásokig a gazdaság stabilitásának biztosítására és Románia nemzetközi hitelezőivel szemben vállalt kötelezettségeinek betartására törekszik majd.
A parlamenti vitán az ellenzék részéről csak Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke volt jelen, aki bukaresti megfigyelők szerint szokatlanul békülékeny hangnemben szólalt fel. Kijelentette, hogy pártja ugyan nem támogatja a kormányt, de partnerek lesznek olyan projektekben, amelyeket Románia nemzeti érdekei megkövetelnek.
A román sajtó napok óta arról cikkezik, hogy törés történt az ellenzéki Szociálliberális Szövetségben (USL), miután annak két fő pártja, a PSD és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) több kérdésben nem értett egyet az utóbbi időben.
Legolvasottabb
Szemben a hatalommal – új életet kezdett a nemzet dúsgazdag legendája
Újabb élelmiszer-utalvány érkezhet a nyugdíjasoknak
Jó lesz bespájzolni: rettenetes árakon vehetjük majd a gyógyszereket
Az Erste és a CIB is megszólalt az esetleges kivonulásukról
Veszélyben a Revolut és a sárga csekk? Tömegek szoktak rá a magyar bankok ingyenes megoldására
Az emberiséget hamarosan pusztító erejű támadás éri?
Elszabadulhat a pokol: Irán egy semleges országot bombázott, újabb ország csatlakozhat a háborúhoz
Amióta itt van ez a gyár, minden csak romlik - Gödieket kérdeztünk a Samsung-ügyről
Holtan találták a romok között Irán legfőbb vezetőjét