A kormánykoalíció által kidolgozott kezdeményezés szerint a havonta járó összeg továbbra is 863 euró (275 ezer forint) lesz, de körülbelül háromszáz euróval kevesebbet kapnak majd azok, akik nem teljesítenek bizonyos előfeltételeket, mindenekelőtt nem tudnak középfokon németül, vagy haladó szinten nem beszélnek angolul - olvasható a portálon.
Ausztria tartományai jelenleg saját hatáskörükben szabályozzák a családokra vonatkozóan járó juttatásokat, van ahol gyerekenként ugyanakkora pótlék jár, máshol pedig a negyedik gyermektől csökken az összeg. A jövőben azonban már a második gyerek után csökkenni fog a juttatás, a harmadik után pedig jelentős mértékben.
Sebestian Kurz kancellár szerint az intézkedés célja a munkavállalásra való ösztönzés, másrészt pedig azt akarják elérni, hogy a bevándorlás ne terhelje túl az osztrák jóléti rendszert.
Jótékonysági szervezetek kifogásolják a lépést.
A kép forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket