Egy vezető beosztású kínai diplomata Hszi Csin-ping államfő személyes megbízottjaként pénteken Észak-Koreába utazik - adta hírül a Reuters a pekingi kormány bejelentését. A két ország viszonya messze nem olyan jó mint régen, ami a korábbinál fenyegetőbbé teszi a sztálinista rezsim atomfegyverprogramját.
Kína ismételten felszólította Észak-Koreát, Dél-Koreát és az USA-t, hogy diplomáciai úton rendezzék nézeteltéréseiket. A képlet úgy szólna, hogy a diktatúra felfüggesztené atomprogramját, cserébe ellenfelei felfüggesztenék közös hadgyakorlataikat. A gond az, hogy ez a megoldás nem működik olyan ellenfelek között, amelyek egyáltalán nem bíznak egymásban.
Beszélgessünk!
A kínai bejelentés szerint Szung Tao, a kommunista párt külügyi osztályának vezetője ül repülőgépre azzal a céllal, hogy tájékoztassa a Koreai Munkapárt tisztségviselőit a Kínai Kommunista Párt 19. kongresszusának eredményeiről. Az utóbbin megerősítették Hszi hatalmát, ám egy korábbi hír szerint a koreai elvtársak szokatlanul szűkszavú gratuláló levélben nyugtázták ezt.
Az észak-koreai hivatalos állami hírügynökség, a KCNA megerősítette a látogatás hírét, bár a rendszer szokásos titkolózáshoz tartva magát nem tájékoztatta a népet arról, mikor érkezik a kínai vendég. Nem világos az sem, mennyi időt tölt Szung Phenjanban. Az azonban tudható, hogy Vietnamban és Laoszban már járt egy hasonló - kongresszusi tájékoztatót adó - viziten.
Késlekedő látogatás
Szung reszortja az állampárt külügyi osztályán a kommunista testvérpártokkal kialakított kapcsolatok ápolása. Ez a kínai diplomácia hagyományos csatornája, amelyen keresztül igyekszik befolyásolni Észak-Korea politikáját. A múlt hónapban ennek az osztálynak a tisztviselői jelentették ki, hogy a kínai kommunista párt tartja a kapcsolatot koreai testvérpártjával.
A tájékoztató szerint a két ország barátsága fontos stabilizáló tényező a regionális politikában. Ugyanakkor a kormányközi kapcsolatok nem látszanak ilyen fényesnek. Az ezért felelős különleges követet, Kung Hszüan-jut augusztusban nevezték ki, ám azóta nem jutott el odáig, hogy baráti látogatást tegyen Észak-Koreában.
A nyitókép forrása: Greg Baker, AFP
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Visszanyalt a fagyi: újabb devizahiteles nyert pert, megkopasztja a bankot a győztes ügyfél
Anyáznak, amihez jó képet kell vágni: a teljes futárszektor súlyos válságban van
Ha akarták volna, a magyar drogmilliárdosok simán kifizethették volna a havi nyugdíjakat
Kezd beütni a baj, látogatási korlátozást rendeltek el egy magyar kórházban
Perceken múlt az újabb merénylet? Jelöletlen rendőrautók gázolták el a Bondi Beachre tartó férfiakat – Videó
Komolyan megsérült Fico különgépe, amely Brüsszelbe szállította a szlovák kormányfőt
Vége a jó időknek? Látványosan esik az állampapírok hozama
Ennyit tudunk spórolni az Árfigyelővel a karácsony előtti utolsó napokban
A hivatal szerint tízezrek, a valóságban százezrek hagyják el az országot