Orbán Viktor március 24-én fogadta a repülőtéren az első nagyobb szállítmányt, amelyben hárommillió védőmaszk, százezer teszt és 86 lélegeztetőgép érkezett Kínából segíteni a koronavírus-járvány elleni védekezést. A miniszterelnök mellett feltűnt a 38 éves ifj. Kovácsics Iván, aki közvetített az ügylet lebonyolításában. Ifj. Kovácsics jól beszél kínaiul, jelenleg tanácsadóként dolgozik az Innovációs és Technológiai Minisztériumban (ITM) - írta a Direkt36.
Ez a minisztérium intézett az elmúlt hetekben több, a koronavírussal kapcsolatos állami beszerzést. Ezek nagy részét (összesen 5,8 milliárd forintnyi megrendelést) egy kínai tulajdonú cég, a CECZ Közép-európai Kft. nyerte el. A 2011-ben alapított CECZ-nek éveken keresztül évi 100-150 milliós forgalma volt, amely 2018-ban 275 millió forintra emelkedett, de így is messze volt attól a milliárdos nagyságrendtől, amit a védőfelszerelések beszerzése jelent. A cég korábban nem nyert állami megrendeléseket, az elmúlt években szinte teljes bevétele külföldi tevékenységből származott.
Az ügyhöz tartozik ugyanakkor, hogy a CECZ stratégiai vezérigazgató-helyettese ifj. Kovácsics édesapja, idősebb Kovácsics Iván. Ő korábban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és pénzügyőri elnökhelyettese volt, majd távozott a NAV-tól, és a CECZ-nél 2017 novemberében került vezető pozícióba. Idősebb Kovácsics szerint a fiával nem szoktak munkáról beszélni, a CECZ operatív irányításában nem vesz részt, csak "víziógyártással" foglalkozik. Arra a kérdésére, miszerint fia milyen módon vett részt az eszközök beszerzésében, nem válaszolt, szerinte ezt tőle kellene megkérdezni. Az ITM és ifj. Kovácsics viszont nem válaszolt erre.
Legolvasottabb
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Szörnyű ünnepi mérleg: több lakás vált lakhatatlanná, halálos balesetek sokkolták az országot
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni