Sajtótájékoztatóján Macron arról számolt be, hogy a következő hetekben négyoldalú találkozót tartanak Angela Merkel német kancellár, Boris Johnson brit kormányfő és Recep Tayyip Erdogan török elnök részvételével, s addig is szoros kapcsolatban lesznek a felek egymással és Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is.
A Közel-Kelet stratégiai fontossággal bír Európa számára, önálló katonai képességeket kellene kiépíteni a térségben - hangsúlyozta az MTI szerint.
Kapcsolódó
A szíriai tűzszünet életbe léptetéséhez idő kell - jelentette ki Stephanie Grisham, az amerikai elnöki hivatal, a Fehér Ház szóvivője a Fox televíziónak adott interjúban.
A tűzszünet megkötéséről folytatott tárgyaláson az amerikai delegáció "sikeres volt". Ugyanakkor a közel-keleti országban ennek ellenére folyó hadműveletekről feltett kérdésekre elhárította a választ.
Mike Pence amerikai alelnök csütörtökön Recep Tayyip Erdogan török államfővel folytatott tárgyalásai után jelentette be Ankarában, hogy Törökország 120 órára felfüggeszti a Béke Forrása nevű észak-szíriai offenzíváját annak érdekében, hogy a szíriai kurd fegyveresek visszavonuljanak a török haderő által kialakítandó úgynevezett "biztonsági övezetből". A Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ernyőszervezet, amelynek gerincét az YPG kurd milícia adja, csütörtökön elfogadta a tűzszünetet, amelynek helyi idő szerint csütörtök este 22 órakor kellett életbe lépnie.
A folytatódó harcokról Erdogan pénteken újságíróknak azt állította: "nincs szó összecsapásokról" Északkelet-Szíriában. "Ne higgyünk az álhíreknek" - fogalmazott az elnök a török védelmi minisztériumtól kapott információkra hivatkozva.
Bár Mike Pence csütörtökön azt mondta, hogy az YPG kivonulását követően Törökország teljesen leállítja szíriai katonai beavatkozását, Erdogan pénteken azt közölte, hogy a megállapodás értelmében a már a térségben tartózkodó török biztonsági erők nem hagyják el a területet.
A Demokrata Párt két vezető politikusa, Nancy Pelosi házelnök és Chuck Schumer, a szenátus demokrata párti frakciójának vezetője újságírók előtt "sarlatán tűzszünetnek" minősítette a csütörtökön bejelentett megállapodást. Szerintük Törökország semmit sem adott, miközben Donald Trump amerikai elnök "mindent megadott" Erdogan török államfőnek.
Pelosi és Schumer úgy vélte, hogy a tűzszüneti egyezség kárt okoz az Egyesült Államok hitelességének, és az Iszlám Állam terrorszervezet elfogott terroristáit Törökország és a szíriai kormányzat kezére adja, ez pedig szerintük veszélyt jelent az Egyesült Államok nemzetbiztonságára.
Az Egyesült Államok és szövetségesei "megérdemlik az okos, erős és egészséges vezetést Washingtontól" fogalmazott Pelosi és Schumer.
Legolvasottabb
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Itt a dráma: összesett a Bitcoin árfolyama