Ez az állampolgársági program lehetővé tette, hogy legkevesebb félmillió euró (155 millió forint) igazolt befektetése vagy azonos összegű állampapír vásárlása esetén bárki bolgár útlevelet igényelhessen - számol be az MTI.
Az állampolgárságot kérvényezőket a bolgár biztonsági szolgálatok átvilágították, ez azonban nem győzte meg az Európai Bizottságot arról, hogy a vizsgálat minden biztonsági megfontolásra kiterjedt. A brüsszeli testület egy jelentésében kifogásolta, hogy Málta, Ciprus és Bulgária az állampolgárság megszerzését lehetővé tevő programok által elősegítik a pénzmosást és az adócsalást.
A bolgár igazságügyi tárca azt állítja, hogy egy éve dolgozik a vitatott program eltörlésén.
"2013 óta mindössze 46 külföldi befektető adott be ilyen kérvényt Bulgáriában, s csak négyen teljesítették a feltételeket. Ezért sikertelennek értékeljük a programot, mert csak kevés új munkahely jött létre általa" - mondta a tárca egyik szóvivője. Nem említette, hogy a kérvényezők milyen állampolgársággal rendelkeznek, mindössze annyit árult el, hogy vannak közöttük egyiptomi, izraeli, pakisztáni és orosz üzletemberek is.
Bulgáriában október végén állami tisztségviselők által működtetett irathamisítói hálózatot számoltak fel a hatóságok. A bűncselekmények elkövetésével gyanúsítottak a vádak szerint külföldieknek olyan hamis dokumentumokat értékesítettek, amelyek azt voltak hivatottak igazolni, hogy az irat tulajdonosának egyik felmenője bolgár állampolgár. Az igazolások révén a külföldiek bolgár állampolgársághoz, illetve útlevelekhez tudtak jutni, lehetővé téve számukra az Európai Unió területén a lakhatást és a munkavállalást.
A bolgár sajtó értesülései szerint ezrek jutottak ilyen hamis iratokkal bolgár útlevelekhez.
A letelepedési államkötvényt 2017-től szüntették meg Magyarország.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük