A Nők Sztrájkja szervezet tagjai, azok a lányok-asszonyok, akik az egyébként is szigorú abortusztörvény további szigorítása ellen tiltakoznak Lengyelországban, legutóbbi varsói tüntetésük alatt durván összecsaptak a rendőrökkel. Az egyik résztvevő nő elmondta a gazeta.pl portálnak, hogy az arcába fújták a gáz sprayt a maszkot viselő rendőrök.
Beszámolója szerint megpróbáltak a Szejm épülete előtt kapcsolatba lépni parlamenti képviselőkkel, hogy közvetítsenek a rendőrök és a tüntetők között, amivel meg akarták akadályozni a konfliktus elfajulását, ám a rendőrség lezárt minden utat. Ezzel lehetetlenné tette a demonstrálóknak, hogy elmeneküljenek, majd paprika sprayt használtak.
A rendőrök egy része civilben volt, nem volt jelvényük, vagy számuk sem, de botjaik és gázuk igen. Úgy kezdték akciójukat, hogy nem igazolták magukat, így a demonstrálók huligánoknak vélték őket. A protestálók mindaddig nyugodtan léptek fel, amíg erre nem került sor.
Elemzők szerint a kormány ezzel a viselkedéssel meg akarja félemlíteni az embereket, amiért a legfőbb felelősség Jaroslaw Kaczynskit, a vezető kormánypárt, a radikális jobboldali Jog és Igazságosság elnökét, az ország tényleges vezetőjét terheli - írta az onet.pl. Ő rendőrségért felelős miniszterelnök helyettes is. Valamilyen oknál fogva annak a véleményének adott hangot, hogy vér tapad az ellenzék politikusainak kezéhez. Szymon Holownia ellenzéki képviselő szerint viszont ezek egy hisztérikus diktátor szavai.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót