Az OPEC és a szervezeten kívüli tizenegy nagy olajtermelő ország Oroszországgal együtt tavaly decemberben állapodott meg együttes termelésük napi 1,8 millió hordóval való csökkentésében az idei év első felére. A termelés korlátozásának köszönhetően a világpiaci olajár ötven dollár fölé emelkedett, ami azonban a kitermelés fokozására késztette a megállapodástól távolmaradt Egyesült Államok olajipari vállalatait.
Jabar Ali al-Luaibi iraki olajipari miniszter a vasárnapi tanácskozást megelőzően elmondta, hogy az OPEC főtitkára Mohammed Barkindo vizsgálatot indított a termeléscsökkentés után kialakult piaci helyzet felmérésére és ennek eredményeként valószínűleg a termeléscsökkentés kiterjesztésére tesz majd javaslatot, melynek megvitatása az OPEC következő, májusi közgyűlésén kerülhet napirendre.
Kapcsolódó
Az iraki olajminiszter tájékoztatójában megjegyezte, hogy vannak a piaci egyensúly javulására utaló jelek és hangsúlyozta, hogy Irak a maga részéről támogatja az OPEC minden, az árstabilitás helyreállítását célzó lépését. "Irak szigorútan tartani fogja magát az OPEC minden egyhangúlag hozott döntéséhez" - fogalmazott.
Irak márciusban napi 4,312 millió hordó olajat termelt, exportját napi 187 ezer hordóval csökkentette, ami hamarosan 210 ezer hordóra emelkedik - mondta. Az OPEC és a szervezeten kívüli olajtermelők februárban 94 százalékban tartották be a termeléscsökkentésre tett ígéretüket - közölte Alekszandr Novak orosz energetikai miniszter. Oroszország napi 300 ezer hordós csökkentés mellett kötelezte el magát április végéig. Megjegyezte, hogy a vasárnapi megbeszéléséken a megállapodás kiterjesztése is szóba kerülhet. A miniszter a készletek alakulásának a dinamikájára hivatkozva rámutatott, hogy véleménye szerint a világpiaci nyersolajkészletek csökkenése a második negyedévben indulhat meg.
A kuvaiti olajminiszter véleménye szerint az olajtermelés csökkentésére tett ígéretek száz százalékos betartásával a harmadik negyedévre állhat helyre a világpiaci egyensúly.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető