Mint azzal több cikkben is foglalkoztunk az európai agrártüntetésekhez csatlakozva az unió Zöld Megállapodása és az ukrán import gabona beengedése ellen tiltakozó lengyel gazdák február 9-én lezárták az Ukrán-határszakaszt. Donald Tusk és a Szejm több képviselője leült tárgyalni a tiltakozó gazdákkal, a másik oldalról Mykola Solszkij ukrán mezőgazdasági miniszter is elmondta: Kijevben is nyitottak a megállapodásra.
Nem jutottak dűlőre a lengyel gazdák a kormánnyal, folytatódik a blokád
A lengyel gazdák tiltakozásai országszerte töretlenül folytatódnak. A rendőrség szerint a tüntetők tegnap reggel éjjel-nappal blokkolták az S7-es gyorsforgalmi utat.Ha kíváncsi a részletekreAz agrárszektor nem minden ágazata csatlakozott a tiltakozáshoz. A lengyel és ukrán tejtermelők egyaránt tiltakoztak a határ lezárása ellen, mivel Ukrajna a lengyel tejexport harmadik legnagyobb piaca. Agnieszka Maliszewska, a lengyel tejkamara elnöke szerint az ország teljes kivitelének 3 százalékát teszi ki a háború sújtotta keleti-szomszédjukba irányuló export, ezért a határzár komoly nehézséget okoz a lengyelországi tejtermelőknek.
Rekord külkereskedelmi egyenleg
Az Ukrajnába irányuló export volumene 2020 óta stabil növekedést, míg az onnan származó import mennyisége (elsősorban a tejporé és vajé) kisebb mértékű emelkedést mutat. Összességében tavaly 96,7 millió euróval, Lengyelország számára volt kedvezőbb a két ország külkereskedelmi mérlege – írja a Warsaw Voice.
A lengyel Központi Statisztikai Hivatal (GUS) adatai szerint 51,7 milliárd zlotyival (több mint 4700 milliárd forint) 2023-ban rekordot döntött az Ukrajnába irányuló lengyel export. Ezzel szemben az import mértéke „csak” 20,3 milliárd zlotyira (közel 1860 milliárd forint) rúgott. Ezzel a hetedik legnagyobb exportpiaca (2021-ben még csak 15. helyen állt) lett Ukrajna a lengyel gazdaságnak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Szörnyű ünnepi mérleg: több lakás vált lakhatatlanná, halálos balesetek sokkolták az országot
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni