A tárca friss adatai alapján a brit egészségügyi hatóságok keddig 50 442 szűrést végeztek, és ezek eredményei között 1950 pozitív leletet azonosítottak, vagyis ennyi páciens szervezetében mutatták ki a Covid-19 betegséget okozó SARS-CoV-2 vírust.
A brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) néhány órával később, kedd este bejelentette, hogy az elmúlt egy napban 14-gyel 67-re emelkedett a járvány nagy-britanniai halálos áldozatainak száma.
A tájékoztatás szerint a legfiatalabb halálos áldozat 45, a legidősebb 93 éves volt, és mindegyikük krónikus betegségekkel küszködött fertőződése előtt.
Sir Patrick Vallance, a brit kormány tudományos főtanácsadója a londoni alsóház egészségügyi bizottságának keddi meghallgatásán azt mondta: a számítási modellek alapján az feltételezhető, hogy hozzávetőleg ezer megbetegedésre jut egy haláleset, így arra lehet következtetni, hogy Nagy-Britanniában a fertőzöttek valós száma 55 ezer körül járhat.
Koronavírus
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el