Budapesten 430 ezer vendégéjszakát, a teljes vendégforgalom 5-6 százalékát adták tavaly január és november között a kínai turisták, akiknek a többsége csoportosan, több európai országot érintő körutazásra befizetve érkezik meg Budapestre - összegezte a lap kérdésére a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke, Flesch Tamás a koronavírus által potenciálisan érintett piac nagyságát.
Magyarország és a közép-európai régió egyik legnagyobb kínai beutaztató társasága, az EETS igazgatója, Lázár Judit a Világgazdaságnak elmondta: egyelőre 20 százalékos lemondásnál tartanak a következő, nagyjából két hétre, ami magyar viszonylatban körülbelül háromszáz kínai utas elmaradását jelenti.
Kapcsolódó
Lázár Judit, aki a Magyar Beutaztatók Szövetségének elnöke is, kiemelte, hogy a kínai turizmusban érdekelt magyar partnerek mindegyike részéről fokozott rugalmasságot tapasztalnak, és a vendégfogadók is a helyzet mielőbbi rendeződésében érdekeltek.
A Budapest Airport folyamatosan kapcsolatban van a légitársaságok regionális irodáival, de a koronavírussal kapcsolatos légitársasági intézkedésekről egyelőre nem kaptak tájékoztatást - közölte a Világgazdasággal a Liszt Ferenc repülőteret üzemeltető társaság. Arról, hogy az elmúlt napokban bejelentett és megnyitott új, közvetlen kínai destinációk esetében az utazási korlátozások miatt esetleg módosítani kell a járatokat üzemeltető légitársaságok és a Budapest Airport közötti szerződéseket.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük