A tervek szerint az előregyártott elemekből készült új egészségügyi intézményt hat nap alatt építették volna meg, hogy február 3-án már megkezdhesse működését, de a vírus fokozott terjedése miatt már január 29-én megérkeztek a létesítménybe az első fertőzöttek. Jelenleg már több mint 6000 a regisztrált fertőzöttek száma - idézi lapszemléjében a blikk.hu.

Az építkezésen több mint 500 munkás dolgozott éjt nappallá téve, akik napi 1200 jüant (52 ezer forint) - vagyis az átlagos bérük háromszorosát kapták azért, hogy minél gyorsabban folyjon az építkezés.
Az új kórház kifejezetten a fertőzöttek számára lett felépítve, összesen 1000 betegággyal, valamint a legkorszerűbb berendelkezésekkel rendelkezik.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el