A mindennapokat felforgató, durva gazdasági válságot előidéző járványt okozó koronavírus elleni vakcinára még várni kell. Igaz, a legoptimistább jóslatok szerint akár már az idén elkészülhet. Az Oxfordi Egyetem kutatói csütörtökön pedig megkezdik az egyik lehetséges vakcina tesztelését embereken.
Óriási összeg hiányzik egyelőre
Óriási eredmény lenne a koronavírus-vakcina kifejlesztése, de a kutatáshoz szükséges pénz sincs meg. Az Index összefoglalója szerint Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke videókonferenciát hívott ossze május 4-ére, amelyen az európai államok pénzt ajánljanak föl a koronavírus elleni vakcina kifejlesztésére, illetve egyéb tudományos erőfeszítésekre. Az elnök szerint a kutatás finanszírozása ugyanis nincs megoldva.
Von der Leyen a Politico című lapnak azt mondta : szerinte 8 milliárd euró kell a kutatás finanszírozására. Az összeg mostani árfolyamon 2840 milliárd forint, vagyis a tavalyi magyar GDP 6 százalékára lenne szükség.
Távolabb van?
Ha sikerül is a kutatásra, fejlesztésre megszerezni a szükséges pénzt, akkor jön a következő probléma. Ugyanis ahhoz, hogy a vakcina a világon mindenkinek védettséget adhasson, tömegesen kell legyártani az ellenszert. Márpedig ehhez jelentős gyártókapacitásokra van szükség, amelyek most nem állnak rendelkezésre.
Ahhoz, hogy az ellenszer a harmadik világ országaiba is eljusson, akár évek telhetnek el az Index cikke szerint, mert a világ képtelen nagyon gyorsan elég sokat termelni belőle. Ezért a minden országnak azon kell lennie, olyan szintre fejlessze a vakcinagyártó kapacitást, hogy amikor elkészül az ellenszer, akkor tömegesen és azonnal elő lehessen azt állítani.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Karácsony: már a látszatra sem ad a kormány, direktben nekiront a jog uralmának
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?