A miniszter kijelentette: a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és a nagy olajtermelők, közöttük Oroszország (OPEC+ néven ismert) egyeztetéseket folytat a márciusra tervezett tanácskozásuk előbbre hozásáról annak érdekében, hogy mihamarabb hatékonyan reagálni tudjanak a koronavírus-járvány piaci következményeire. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a helyzet felméréséhez "még több napra" szükségük lesz.
Az OPEC+ 2018 decemberében létrejött megállapodása alapján 2019 január elsejétől napi 1,2 millió hordóval korlátozta kitermelését az olajpiac stabilitásának és így az árak alátámasztásának érdekében. A tavaly ősszel meghosszabbított megállapodás hatálya az idén márciusban jár le. Az OPEC-tagállamok napi 800 ezer hordóval, szövetségeseik pedig 400 ezer hordóval vesznek részt a csökkentésben.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
