Kit kell elsőként megvédeni? A legveszélyeztetettebbeket és azokat, akik velük foglalkoznak - mondta Dominique Le Guludec, az egészségügyi főhatóság (HAS) vezetője.
Az illetékes szervezet öt szakaszban javasolja a veszélyeztetettség szerint a lakosság beoltását. Mivel a december végén, január elején kezdődő oltási kampány első fázisában még csak korlátozott mennyiségű adag áll majd rendelkezésre, a testület ajánlása szerint a mintegy 750 ezer, idősotthonban élő franciának és az ott dolgozó 100 ezer embernek kell elsőként megkapnia a vakcinát, mert ők azok, akiknél az egészségi állapotuk vagy a koruk miatt a legvalószínűbb, hogy kifejlődik a betegség súlyosabb formája - írta az atv.hu az MTI híre nyomán.
Kapcsolódó
A Covid-19 fertőzésben elhunyt 52 ezer francia közül 16 ezren idősotthonok lakói voltak. A látogatások szigorításával ez a közösség fizette a járvány legnagyobb árát - hangsúlyozta jelentésében a hatóság.
A második fázisban az idősebb korosztályt kell beoltani az ajánlás szerint, először a 75 év felettieket, majd a 65 és 74 év közötti generáció tagjait, valamint az egészségügyi dolgozók közül a leginkább veszélyeztetetteket.
Ezt követően következnek az 50 évnél idősebbek, valamint minden egészségügyi dolgozó, a negyedik lépcsőben pedig a járványnak kitett foglalkozásokban dolgozókat (zárt helyen vagy idegenekkel rendszeresen kapcsolatba kerülőket), a veszélyeztetett és a bizonytalan életkörülmények között élőket (pszichiátriai betegeket, hajléktalanokat, elítélteket) oltanák be a szakemberek, végül a lakosság fennmaradó részét.
A kormány várhatóan e héten bejelenti az oltási kampány menetrendjét.
Legolvasottabb
Egy órával kevesebb alvás – ekkor kell előre tekerni az órákat
Újabb élelmiszer-utalvány érkezhet a nyugdíjasoknak
Elszabadulhat a pokol: Irán egy semleges országot bombázott, újabb ország csatlakozhat a háborúhoz
Jó lesz bespájzolni: rettenetes árakon vehetjük majd a gyógyszereket
Az Erste és a CIB is megszólalt az esetleges kivonulásukról
Ezt a pálinkát inkább ne húzza le, nagyon nagy baj lehet belőle
Visszaszóltak a horvátok, kikérik maguknak ezt a hangnemet
Hírbombát robbantott a Barátság-vezetékről a Reuters, a Molt is belekeverték
Orbán Viktor: A választásig nem indítják el az olajszállítást