A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések a vállalatok ötödét érinti Csehországban, azokban az ágazatokban - vendéglátás, idegenforgalom stb. -, amelyeket más országban is elkaszált a járvány következtében kibontakozott gazdasági válság. A legnagyobb gond a kereslet visszaesése vagy megszűnése miatt elvesző árbevétel. Ez legalább 40-60 százalékkal esett az érintett cégeknél - adta hírül a Radio Praha. A legnehezebb helyzeten az önfoglalkoztatók vannak, akik egy csapásra elvesztették megbízásaikat.
A Cseh Kereskedelmi Kamara felmérést készített a helyzetről, amely szerint a vállalatok 49 százaléka azt állította, hogy a korábbi ütemben fog fizetni beszállítóinak. Ugyanakkor közel 20 százalék azoknak a cégeknek az aránya, amelyek úgy látják, képtelenek betartani a fizetési határidőket. A munkavállalók körében végzett vizsgálat szerint közel felüket aggasztja, hogy nincsenek megfelelő fertőtlenítő szerek és maszkok a munkahelyeken. Az iskolák bezárása a megkérdezettek 22 százalékának okoz gondot, miután otthon kell maradni a gyermekkel.
A vállalatok vezetői szerint a kormány azzal segíthetné a legtöbbet, ha lehetővé tenné bizonyos fizetési kötelezettségeik késleltetését. Ilyen lehetne a jövedelemadó, az áfa, illetve a tb-járulékok elhalasztása. A megkérdezettek több mint fele szerint hasznos lenne, ha az alkalmazottak a karanténok vagy más, a munkájukat érintő korlátozások idejére állami bérkompenzációt kaphatnának. A cégek örülnének, ha könnyebben tudnának kommunikálni a minisztériumokkal. Közel harmaduk igyekezett információt szerezni a tárcáktól és csak valamivel több felük volt elégedett a tájékoztatással.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban