Az amerikai vállalatok és magánszemélyek tulajdonában lévő vagy általuk üzemeltetett, illetve az Egyesült Államokban épített vagy amerikai zászló alatt hajózó hajók október 14-től megemelt kikötői díjakat kötelesek fizetni – közölte a kínai közlekedési minisztérium.
Ez válasz arra, hogy október 14-től a Kínában épített, illetve kínai tulajdonban lévő vagy kínai vállalatok által üzemeltetett hajóknak egyszeri díjat kell fizetniük első kikötéskor az Egyesült Államokban.
Elemzők becslései szerint a díj meghaladhatja az egymillió dollárt egy 10 ezer konténert szállító hajó esetében, és 2028-ig évente emelkedhet.
Emellett a kínai tulajdonban lévő vagy kínai vállalatok által üzemeltetett hajókra az Egyesült Államokba érkezéskor a nettó szállítmány után tonnánként 80 dolláros átalánydíjat vetnek ki.
Az amerikai kereskedelmi képviselő (USTR) vizsgálatát követően a Kínához köthető hajókra kivetett amerikai díjak részét képezik az Egyesült Államok szélesebb körű erőfeszítéseinek a hazai hajóépítés újraindítása és Kína haditengerészeti és kereskedelmi hajózási erejének gyengítése céljából.
„Ez egyértelműen diszkriminatív, súlyosan sérti a kínai hajózási ipar jogos érdekeit, komolyan zavarja a globális ellátási lánc stabilitását, és súlyosan aláássa a nemzetközi gazdasági és kereskedelmi rendet" – áll a kínai minisztérium közleményében.
A kínai közlekedési minisztérium közlése szerint az október 14-től a kínai kikötőkbe érkező amerikai hajókra a nettó szállítmány tonnájaként 400 jüan (56,13 dollár) díjat vetnek ki. Az összeg 2026. április 17-től 640 jüanra, 2027. április 17-től 880 jüanra, egy év múlva pedig 1120 jüanra emelkedik.
Elemzők szerint tavaly kínai hajógyárak több mint ezer kereskedelmi hajót építettek, míg az Egyesült Államok kevesebb mint tízet.
Trump viszontválasza sem maradt el
Közben péntek délután Donald Trump jelentős vámemeléseket helyezett kilátásba a kínai termékekre miután az ázsiai ország szigorítaná a ritka földfémek kivitelét, a hírre villámgyorsan lefordultak az amerikai indexek az európai tőzsdék pénteken eséssel zártak.
A Stoxx 600 index 1,03 százalékos mínuszban, 565,44 ponton fejezte be a kereskedést.
A főbb nemzeti mutatók közül a német DAX 1,14, a francia CAC 40 1,27, az olasz FTSE MIB 1,41, a brit FTSE 100 pedig 0,8 százalékkal esett.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt