A termelői árak emelkedésének üteme a nyolcadik egymást követő hónapban lassult és 2016 szeptembere óta nem látott mélypontra esett februárban. Az adat felerősítette azokat a félelmeket, hogy a világ második legnagyobb gazdaságába visszatérhet a defláció a hazai kereslet lanyhulása miatt.
A kínai statisztikai hivatal adatai szerint a termelői árak tavaly februárhoz képest 0,1 százalékkal emelkedtek, ami 29 hónapja a legkisebb érték. Elemzők 0,2 százalékos növekedésre számítottak.
Kapcsolódó
Havi összevetésben 0,1 százalékkal mérséklődtek a termelői árak, enyhébb ütemben a januári 0,6 százalékos csökkenésnél.
Lassabban nőttek a fogyasztói árak is februárban, ami az élelmiszerárak szokatlanul alacsony emelkedésére vezethető vissza. Éves összehasonlításban 1,5 százalékos emelkedést mértek, ami 2018 januárja óta a legkisebb, és jóval a 3 százalékos inflációs célszám alatt van. Az elemzők is 1,5 százalékra számítottak februárra a januári 1,7 százalék után.
Februárban az élelmiszerárak 0,7 százalékkal nőttek éves összevetésben a januári 1,9 százalék után.
Havi összevetésben 1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak februárban, nagyobb mértékben a várt 0,7 százaléknál és a januári 0,5 százaléknál.
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta