A politikus erről az RTBF belga közszolgálati televíziónak adott szerdai interjújában számolt be - írta a portál.
A néppárti európai parlamenti (EP) képviselő elmondta, hogy az EPP megosztott a kérdésben: többek szerint ha a párt meg akar felelni saját értékeinek, akkor ki kell zárnia soraiból a Fideszt, a többségi vélemény jelenleg azonban még az, hogy ezzel az egyetlen módját is elveszítenék Orbán kordában tartásának.
Ö maga a kizárás pártján van, de a másik álláspontban is van valami, látva ugyanis Orbán rendkívül Brüsszel-ellenes és idegengyűlölő választási kampányát, jogosan vetődik fel az a kérdés, hogy mi lenne még akkor, ha a Fidesz tagja sem lenne az Európai Néppártnak.
A belga kereszténydemokrata politikus szerint amennyiben a magyar kormány nem vonja vissza az Európai Bizottság által élesen bírált jogszabályokat, akkor tényleg meg kell fontolni a Fidesz kizárását, de az is egy lehetőség, hogy addig felfüggesztik a párt tagságát, amíg le nem zárulnak az Európai Bíróság előtt zajló eljárások.
Arimont szerint a fideszes EP-képviselők egyáltalán nem Brüsszel- vagy Európa-ellenesek, velük problémamentes a közös munka, a gond csak az, hogy a vezetőjük retorikája teljesen eltér az övékétől.
Fotó forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Veszélyben Trump támogatottsága, 700 bevándorlási ügynököt vonnak ki Minnesotából
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el