Jerome Powell már 2018. február 5. óta a Federal Reserve System, az amerikai jegybank elnöke, még Donald Trump nevezte ki a posztra. Mivel megbízatása négy évre szól, valamint időközben a Demokrata Párt adja az elnökö Joe Biden személyében, egyre aktuálisabb a kérdés, hogy vállalna-e egy újabb ciklust a Fed élén.
Csütörtökön erre rá is kérdeztek, amire csak egy kitérő választ adott.
Kapcsolódó
"Van még egy hatalmas kihívásom, amire nagyon összpontosítok, ami annyit tesz, hogy minden nap a lehető legjobban próbálom végezni a munkámat, hogy az összes amerikai embert megfelelően szolgáljam" - mondta Powell.
„Nem töltök időt azzal, hogy ezen gondolkodjak. Sok időt szánok arra, hogy azon gondolkodjak, hogyan végezzük a lehető legjobb munkát” - válaszolta a Reuters szerint, amely megemlíti, hogy épp akkor hagyhatja ott a posztot, amikor várhatóan szembe kell néznie azzal a kihívással, hogy eddig rendkívül laza monetáris politikát folytatott. Ráadásul az már szinte biztosan az az időszak lesz, amikor a koronavírus-járvány okozta válság után felálló ágba kerül a gazdaság, aminek már az alacsony kamatszintek hátráltatója lehet.
Épp Powell jelentette be tegnap, hogy a Fed nem változtat az alacsony kamatszinten, hogy ezzel is támogassák az amerikai gazdaság növekedését, amely már ugyan ütemesen bővül, de még nem érzi stabilnak a trendet a központi bank. A dollár ennek hatására gyengüléssel kezdett, kéthetes mélypontra esett csütörtökön.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Leállt az M3-as metró
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok