Nemrég kijöttek a hivatalos szingapúri statisztikák a foglalkoztatásról és a helyi hivatal megállapítása szerint egy helyi munkanélküli mindössze 8 hét, azaz két hónap alatt talál magának munkát - számol be a Bloomberg. És ez nemcsak a fiatalokra vonatkozik, hiszen például a tavaly nyugdíjas korba lépők (Szingapúrban ez 62 év) 92 százalékának felajánlották, hogy folytassa a munkáját.
Mindezt úgy sikerült elérni a beszámoló szerint, hogy közben folyamatosan lassul a gazdasági növekedés, ráadásul a gazdaság átalakulásával előfordul, hogy pont olyan szakemberekből van hiány, akiket a piac könnyen fel tudna szívni. Éppen ezért most van egyfajta félelem az ország vezetői között, hogy a munkanélküliség a mostani 2,1 százalékról a 2010 óta nem látott 3 százalék fölé nőhet. Összehasonlításként: a magyar gazdaságban - a sok közmunkással együtt is - 4,5 százalék a munkanélküliek aránya.
Hol állunk a világban?
A 8 nappal egyébként Szingapúr a Bloomberg szerint kifejezetten jól teljesít nemzetközi összehasonlításban is, hiszen az olyan fejlett gazdaságokban, mint a hongkongi, az amerikai és az ausztrál is többet kell várni, mire valaki újra álláshoz jut. Ezen országokban 9, 11, illetve 17 hetet kell kibírni átlagosan munka nélkül.
Amennyiben a magyar helyzetet nézzük, úgy azt látjuk, hogy a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint összesen 273 507 álláskereső volt az országban novemberben, melyből 81 112-en, azaz 29,7 százalékuk keresett több mint egy éve állást. A KSH adatai szerint a szingapúri két hónappal szemben itthon a munkanélküliség átlagos időtartama 18,1 hónap; a munkanélküliek 46,3 százaléka legalább egy éve keres állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számít.

A 18,1 hónap megegyezik az OECD 2015-ös statisztikáival is, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet adatai szerint ugyanis ennyi volt az átlagos magyar munka nélkül töltött ideje. Ezzel egyébként valamivel jobbak vagyunk az európai 18,8 átlagnál, ám az uniós 16,2 hónaptól és az OECD átlagától (8,1 hónap) is jelentősen elmaradunk.
A környékbeli országok közül Szlovákiában a hazainál jóval több időt, 31,5 hónapot várnak az emberek, mire találnak maguknak állást, míg a cseheknél csak alig rosszabb a helyzet, ott ugyanis 19,4 hónapot mért az OECD.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető