Bozdag egyúttal arra hívta fel a figyelmet, hogy a károsultak csütörtökön fellebbezhetnek utoljára - idézi az MTI.
A török vezetés július 17-én hozott létre bizottságot a 2016. júliusi puccskísérlet után bevezetett rendkívüli állapot törvényerejű rendeleteinek következtében munkakörükből felfüggesztett vagy elbocsátott állami alkalmazottak, valamint a bezárt intézmények, köztük iskolák és médiaorgánumok panaszainak elbírálására.
Az írásos panasztétellel azok is élhettek, akik előzetes letartóztatásuk miatt börtönben ülnek. Az érintetteknek két hónapjuk volt a fellebbezésre. A 7 fős bizottság az egyes esetekben szavazással dönt arról, hogy ki az, akit újból foglalkoztatni lehet, vagy más formában kárpótolni kell. Szóbeli panasztételre, továbbá tanúvallomásra nem volt lehetőség. A bizottság határozatai ellen az igazságszolgáltatás később egyéb fellebbezési lehetőséget is biztosít.
Törökországban egy év alatt 111 ezer állami alkalmazottat menesztettek, illetve 38 ezret felfüggesztettek állásából. 134 ezer embert őrizetbe vettek, 50 ezret pedig előzetes letartóztatásba is helyeztek a haderő, a rendőrség, az igazságszolgáltatás, az oktatás, a sajtó és más szektorok soraiból azzal a gyanúval, hogy közük lehetett a puccskísérlethez.
A rendeleti úton bezárt intézmények száma mintegy 5 ezer. Ankara az incidensért az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok vezette nemzetközi hálózatot vádolja.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el