Ausztria első női kancellárja első parlamenti felszólalásában az általa legfontosabbnak tartott értékek között említette a megbízhatóságot, az emberséget és az osztrákok közötti, immár hagyománynak számító összetartást.
A jelenlegi átmeneti kormányt nem választások nyomán jött létre, ezért a feladata is más, mint a korábbi osztrák kormányoké - mondta a kancellár. Nem kell kormányprogramot kidolgozniuk és választási ígéreteket betartaniuk, és a napi politikai eseményekre sem kell reagálniuk, ugyanakkor cselekvőképesnek kell lenniük. Kezdeményezéseket sem fognak benyújtani a törvényhozásnak, csak abban az esetben, ha különben sérelem érné a köztársaságot.
Kapcsolódó
Emberség és együttműködés
"Mindannyiunk politikai helyzete különbözik. Különbözik etnikai hátterünk, eltérő vallási meggyőződésünk, a nemünk és a szexuális irányultságunk. Számomra nőként, jogászként és bíróként az összes különbség dacára csak egyetlen kötőelem a lényeges: az emberség. Az együttműködés volt és fennmaradt jó osztrák hagyományként. Működjünk együtt, és ne engedjük, hogy az ellenség elképzelései akár ötletként is felmerüljenek - mondta parlamenti beszédében Brigitte Bierlein kancellár az Euronews beszámolója szerint.Birlein kormánya jobbára hivatalnokokból és pártokhoz nem kötődő szakérőkből áll. Elődje, Sebastian Kurz volt 1945 óta Ausztria legrövidebb ideig kormányzó miniszterelnöke. Megbízatása 525 napig tartott. A Kurz-kormánytól az Ibiza-videó nyomán megvonták a bizalmat.
Kritikát fogalmazott meg ugyanakkor a kancellár a szeptemberi választások időpontjával kapcsolatban. Alexander Van der Bellen államfő egy korábbi időpontot szeretett volna, ugyanakkor - tekintettel a jelenlegi parlamenti erőviszonyokra - elfogadják azt a kezdeményezést, hogy szeptember 29-én tartsák a rendkívüli választásokat Ausztriában.
Brigitte Bierlein arra kérte a képviselőket, hogy minél gyorsabban zárják le a folyamatban lévő ügyeket, hogy a jogalkotási időszak befejezésével hivatalosan is kitűzhessék a választások időpontját - írta az MTI.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek