Az új rendelkezéseket Mark Rutte holland kormányfő jelentette be kedd este. A miniszterelnök sajtótájékoztatóján elmondta: a járvány terjedése lassul, de még mindig nem a kellő mértékben.
Számos régióban még mindig igen magas az új fertőzöttek száma, ezeken a helyeken, különösen Rotterdamban, akár teljes lezárásokra is lehet számítani. Hozzátette: a vendéglátó egységek október óta tartó bezárását december középéig meghosszabbítják. A fitness klubok, a fodrászatok és kozmetikai üzletek továbbra is fogadhatnak vendégeket.
Hangsúlyozta továbbá, hogy a társas kapcsolatoknak minimálisra kell szűkülniük, a szabadtéri tevékenységeket - akár egyszerű sétákat is - minimálisra kell korlátozni.
Rutte azzal a kéréssel fordult a lakossághoz, hogy január közepéig senki se utazzon külföldre, hacsak nem feltétlenül szükséges, mivel legtöbb ország még mindig kockázatos járványügyi szempontból.
"Kemény két hét áll előttünk, de ha most elejét vesszük a vírus további terjedésének, a karácsonyi ünnepek is szebbek lesznek" - mondta.
Keddi sajtóhírek szerint az országban valamelyest lelassult a járvány terjedése. A múlt hét végi statisztikák azt mutatják, hogy az új fertőzöttek száma 5 százalékkal csökkent a megelőző hét adatihoz képest. A járványhoz köthető halálesetek száma viszont nő, az elmúlt hét napban 32 százalékkal emelkedett az elhunytak száma.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismét meglepi a világot Venezuela
Nem áll le az amerikai hadsereg, újabb hajót lőttek ki
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek