Haley a CNN hírtelevíziónak adott interjújában hangsúlyozta, hogy Washington fenntartja a Moszkva ellen hozott "erős és kemény" szankciókat, jóllehet sajtóhírek jelennek meg az enyhítésükről. "Nem tudok róla, hogy a kormányzat a szankciók enyhítését tervezné" - szögezte le Nikki Haley.
A nagykövet a CBS televíziónak nyilatkozva kijelentette: a nemzetközi közösség valóban aggódik amiatt, hogy Oroszország esetleg beavatkozott a tavalyi amerikai elnökválasztási folyamatba, de Oroszország aggodalomra ad okot egy sor más megfontolásból is. Anélkül, hogy részleteiben kifejtette volna, mire gondol, a nagykövet úgy fogalmazott az amerikai-orosz kapcsolatokról: "továbbra is rajtuk tartjuk a szemünket, de megpróbálunk együtt dolgozni velük, amikor csak lehet" - írta az MTI.
Az Egyesült Államok 2014 márciusában, az ukrajnai Krím félsziget orosz megszállása után hozott szankciókat Oroszország ellen, ezeket Barack Obama akkori amerikai elnök rendeletben 2016 márciusában egy évre meghosszabbította, majd 2016 decemberében - újabb magánszemélyekre és vállalatokra kiterjesztve - tovább szigorította.
A szankciók Vlagyimir Putyin orosz elnök környezetében lévő tisztségviselőket, üzletembereket és egy sor orosz vállalatot érintene. A szankciókkal sújtottak nem utazhatnak be az Egyesült Államokba, nem folytathatnak üzleti tevékenységet egyes amerikai vállalatokkal, és nem lehetnek pénzeszközeik amerikai bankokban.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat