Az orosz bankszektort sújtó büntetőintézkedéseket tervezik fokozni, és a következő, immáron hatodik szankciós körben már benne lesz a legnagyobb orosz bank, az összes orosz bankszámla 37 százalékát kezeli Sberbank is - mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Bild am Sonntagnak.
A politikus utalt arra is, hogy ebben a szankciós körben már az orosz kőolajexport büntetését is belefoglalhatják - írta az Euronews.
A Sberbankot az amerikai és a brit szankciók már április elején elérték, az Egyesült Királyság emellett azt tervezi, hogy 2022 végére minden Oroszországból érkező szén- és kőolajimportját befejezi.
Az Európai Unió szövetségeseihez képest kicsit tovább kivárt, ennek a magyarázata pedig az, hogy az európai gázellátáshoz jelenleg még életszükségletként érkező orosz földgáz kifizetése a Sberbankon és Gazprombankon keresztül történik.
Az EU eddigi büntetőlistáján négy orosz bank tranzakcióinak elvágása szerepelt, ezzel eddig az orosz bankszektor 23 százalékát tudták szankcionálni - emlékeztet a BBC.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában