Biel Barceló, a Spanyolországhoz tartozó szigetcsoport idegenforgalmi minisztere a Mallorca Zeitung című német nyelvű hetilapnak elmondta: az adót várhatóan 2016 végén vezetik be, összege személyenként és naponta 1-2 euró lesz.
A Baleári-szigeteken, Mallorcán, Menorcán, Ibizán és Formenterán 2002 és 2003 között ecotasa néven már vetettek ki a turistákra környezetvédelmi adót, de az idegenforgalmi szakma tiltakozása miatt megszüntették.
Legolvasottabb
Nem szállít orosz olajat a Janaf Magyarországnak, pedig égetően nagy szükségük lenne a pénzre
Erre senki nem számított: valami történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal
Szemben a hatalommal – új életet kezdett a nemzet dúsgazdag legendája
Amióta itt van ez a gyár, minden csak romlik - Gödieket kérdeztünk a Samsung-ügyről
Újabb élelmiszer-utalvány érkezhet a nyugdíjasoknak
Jó lesz bespájzolni: rettenetes árakon vehetjük majd a gyógyszereket
Majdnem elsüllyedt az ezer tonna búzát szállító uszály a Dunán
Az Erste és a CIB is megszólalt az esetleges kivonulásukról
Veszélyben a Revolut és a sárga csekk? Tömegek szoktak rá a magyar bankok ingyenes megoldására