A gazdasági növekedés lassulása tavaly minden korábbinál erőteljesebben jelentkezett Kínában, egyhangúlag ennek a trendek a folytatódásával számolnak a kínai és nemzetközi közgazdászok, illetve a kutatóintézetek mindegyike: a lanyhulást a kínai döntéshozók és a média "új normaként" emlegetik.
A korábbi, évtizedeken át tartó kétszámjegyű növekedés szerényebbé válása természetes folyamat, a kínai gazdasági szerkezetátalakítás és a nemzetközi gazdasági viszonyok tükre, s egy hosszú távon is fenntarható növekedési pályára való átlépést mutat - mondta el a témáról tartott sanghaji konferencián az MTI-nek Csang Csün, a sanghaji Fudan Egyetem kínai gazdaságkutató intézetének elnöke.
A tavaly várhatóan 7,3 százalékos GDP-növekedés után a kínai központi bank (PBoC) 2015-re 7,1 százalékos bővülést prognosztizál, a Kínai Tudományos Akadémia (CASS) 7 százalékot valószínűsít. A PBoC szerint a belső faktorokat illetően a lassulást legnagyobb részt az ingatlanpiac lehűlése és ennek számos iparágra - például az építő- vagy termelőiparra - való hatása okozza majd. A bank szerint a gazdaság egyik fő motorja, az állóeszközökbe való beruházás növekedése a 2014-es 15,5 százalékról idén 12,8 százalékra esik majd vissza.
A CASS szintén a beruházások mérséklődését tartja a gazdasági lassulás fő okának, amelyet az akadémia szakértői az ingatlanpiaci túlkínálatnak, az innováció hiányának és az egyes iparágakban jelentkező túlkapacitásnak tulajdonítanak. A központi bank előrejelzése szerint a már 2014-ben is várakozásoktól elmaradó mértékű lakossági fogyasztás idén tovább mérséklődik majd, igaz, nem számottevő mértékben - a tavalyi 12,2 százalékról 12 százalékra.
A PBoC úgy véli, az idén a GDP-t legnagyobb részben, 50,9 százalékban a fogyasztás határozza majd meg, a beruházás aránya 0,9 százalékkal esik vissza.
A központi bank a nemzetközi gazdasági környezetet illetően a tavalyinál némiképp erősebb évet vár idén - elsősorban az Egyesült Államok talpraállása miatt -, ez azonban nem ellensúlyozza a belső gazdasági folyamatok GDP-növekedést lassító hatását. A globális helyzet javulása a kínai külkereskedelemre is pozitívan hat majd, a PBoC idén a tavalyi 6,1 után 6,9 százalékos exportnövekedést és az import bővülésének 1,9-ről 5,1 százalékra való gyorsulását jelzi előre.
A legnagyobb kínai beruházási bank, a China International Capital Corporation (CICC) ennél optimistább, s 2015 egészére 7,3 százalékos gazdasági növekedést prognosztizál. A CICC szerint az év második felében a szigorú ingatlanpiaci szabályozások lazulására lehet számítani, ami lendületet adhat a gazdaságnak, a pénzintézet emellett monetáris enyhítésre is számít.
A svájci UBS bank hongkongi elemzőrészlegének közgazdászai az MTI-hez eljuttatott jelentésükben azt írják, az ingatlanpiac hűlésének hatását gazdasági reformokkal, fokozott liberalizációval próbálhatják meg ellensúlyozni a kínai döntéshozók. Az elemzés szerint ezek a reformok az adminisztratív terhek csökkentését, a tőkepiacok további liberalizációját, a közszolgáltatások árképzési reformját, az ellátórendszerek megújítását, a tartományi finanszírozás új rendszerének kiépítését jelenthetnék. Az UBS a gazdasági növekedést illetően a legpesszimistábbak táborát erősíti, 2015-re mindössze 6,8 százalékos erősödést jósolva.
Az idei év "áttörő erejű" lehet a reformokat illetően - fogalmazott a Csüan Hong, a Sanghaji Társadalomtudományos Akadémia (SASS) kutatója a szervezet egy január eleji rendezvényén. A gazdaság lassulása a megújulás, az új irányok keresése felé tereli a gazdasági döntéshozókat, ráadásul a hosszú távú irányokat lefektető következő ötéves tervet (2016-2020) is az idén véglegesítik.
Ugyanerről írt a kormány szócsövének is tartott Zsenmin Zsipao újság a hét elején, kiemelve, a reformok a jövőbeli gazdasági növekedés elengedhetetlen mozgatói, s azok a közepes-jövedelmű országok csapdájának elkerülésében is fontos szerepet tölthetnek be Kínában.