Lengyelországban (és a világsajtóban is) napok óta izgalomba tartja a közélet iránt érdeklődő közvéleményt a bíróságok reformja - derül ki a gazeta.pl helyzetjelentéséből. Andrzej Duda államfő megelégelte a parlamenti csetepatét: visszaküldte az erről szóló törvényt a T. Háznak azzal az elvárással, hogy elfogadásához a Szejm háromötödének beleegyezésére legyen szükség.
Ezt a parlament el is fogadta, ám a legnagyobb ellenzéki párt, a jobboldali Polgári Platform (PO), amely 2015 végéig vezette az országot, bejelentette, hogy népszavazást kezdeményez a kérdésről. Szerintük a bírósági reform valójában támadás a demokratikus jogintézmények ellen.
Hogy mire gondolnak, azt jól tükrözi népszavazáson felteendő kérdés tartalma. A PO arra lenne kíváncsi, hogy a szavazó támogatja-e a bíróságok és a bírák függetlenségét, ami azt jelenti, hogy sem a kormánynak, sem a Szejmnek (a parlament alsóházának), sem a szenátusnak (a felsőháznak) nem lehet befolyása a bíróságokra.
Nincs itt semmi látnivaló!
A védelmi miniszter helyettese, Bartosz Kownacki válaszul a kezdeményezésre azt állította, hogy a kormányzó radikális jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) pártja szintén a független bíróságok mellett áll, de nem olyan függetlenség mellett, amely minden ellenőrzéstől mentes.
Szerinte a PO azért erősködik ebben az ügyben, hogy tovább mélyítse a lengyelek megosztottságát, ahelyett, hogy érdemi vitát folytatna, miközben nincs alternatívája és javaslata. Ráadásul szerinte a népszavazás 2015 őszén megtörtént, amikor a PiS megnyerte a választásokat, többek között az igazságügyi rendszer reformját ígérve.
Az alkotmány szerint különösen jelentős ügyekben lehet országos népszavazást tartani. Ezt elrendelheti a Szejm, a képviselők több mint felének jelenlétében többségi szavazattal, vagy kezdeményezheti az államfő, de meg kell szereznie a szenátus többségének beleegyezését.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy