Az orosz államfő szerint a Koreai-félszigeten az utóbbi időben kiéleződött helyzet "egy nagyszabású konfliktus határán egyensúlyoz".
Putyin arra hívja fel a figyelmet, hogy Peking és Moszkva "útitervet" dolgozott ki a helyzet átfogó rendezésére, amelynek keretében elősegítenék a feszültség fokozatos enyhítését, valamint kialakítanák a tartós béke és biztonság mechanizmusát.
Kapcsolódó
E dokumentum ugyanakkor kizárja erő vagy fenyegetés alkalmazását, a rendezést pedig politikai-diplomáciai úton, előzetes feltételek nélküli párbeszéddel valósítaná meg - olvasható a portálon.
Az orosz elnök cikkében javaslatot tett a BRICS-tagországoknak (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika), hogy dolgozzanak ki közös szabályokat a nemzetközi információs biztonság tárgyában, és felvetett egy erről szóló kormányközi megállapodást is.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt